1978. szeptember 7.-én születtem Balassagyarmaton. Édesapám fedezte fel, hogy van valami ritmusérzékem. Itt kezdődött el rögös utam a dobolás felé. Először a komolyzene világába kóstoltam bele, ami elég hosszúra sikeredett. 7-től 15 éves koromig tartott. Sokat tanultam, meghatározó pontja volt életemnek. Ezután beköszönötött a láblógatós lázadó korszakom. 2 év kimaradt zenei fejlődésemből. Igen. Egy tragédia miatt befordultam. Szerencsére Öcsém lerángatott egy koncertre, és ott kezdődött könnyűzenei utam. Elhatároztuk, hogy alapítunk egy zenekart, ami össze is jött. Énekkel próbálkoztam először, majd rövid ideig a húrokat téptem, de akkor már a nagy szerelem beköszöntött. Én lettem a Dobos. Sok formáció alakult ebből a zenekarból. Öcsémmel ketten voltunk az állandó tagok, a többiek cserélődtek körülöttünk. Teltek múltak az évek és egyre mélyebben beleástam magam a dobolás rejtelmeibe. Aki először tette nekem tudatossá, hogy ezzel kell foglalkoznom Jékely Dani volt (Prodrum), tisztelem, jó zenész, jó ember. Öcsém Domonkos, aki színművész, legjobb barátom, és segítőm, hát igen. Neki sokat köszönhetek. Mindig mellettem állt, és támogatott, sokat tanultam tőle az irodalomról, színházról, művészetről, kitartásról, szeretetről. Tisztelem, és szeretem. Itt meg kell említenem tanáraimat az Erkel Ferenc Jazz-zeneművészetiből (mai nevén Bartók Béla) és tanulmányaim különböző fázisaiból. Tanáraim: Geröly Tamás, Mohay András, Jeszenszky György, Blahó Attila, Juhász Gábor, Balogh Lázár, Kőszegi Imre, Jelasity Peti, Párniczky András.... Sokat köszönhetek nekik, erőt adnak nekem, rengeteget tanultam tőlük, pozitívan álltak hozzám, segítettek haladásomban. Mélységes tisztelem és örök hálám nekik! Természetesen köszönet a többi tanáromnak is, akiket nem említettem meg. Családom is sokat segít a haladásomban: Drága nagymamám, Édesanyám, Édesapám, testvéreim. Imádom őket. Köszönet a fornotes összes tagjának is, sokat tanultam velük együtt és tőlük is! Zenészek akik hatással vannak rám az eddig említetteken kívül: Vinnie Colauita, Jojo Mayer, Allan Holdsworth, Steve Smith, Gary Novak, Carter Beauford, Borlai Gergő, John Coltrane, Sting, John Scofield, Borbély Mihály, Lantos Zoltán, Juhász Gábor, Kaltenecker Zsolt, Whitney Houston, Michael Jackson...és még rengetegen. Szeretném saját képességeimhez mérten a legjobbat kihozni magamból, és ezt a tudást, tapasztalatot átadni a publikumnak és növendékeimnek. Ne feledjétek, mindent el lehet érni, csak ki kell tartani, és haladni az úton. Fekete Ákos |